Hírek
2026. febr. 6.
Verebély László Technikum
- Honlaphír
DÖK tisztújítás
Február 4-én sor került a DÖK tisztújító gyűlésére, ahol bemutatkoztak az elnök-alelnök pályázók
- Domokos Attila 10.F, Daczuk Levente 10.F
2. Varga Hanna 10.R, Németh Ferenc 10.E
3. Újlaki Máté 11.B, Csabányi Dominik 11.B.
A pályázat 3 részből állt:
Írniuk kellett eddigi tapasztalataikról, amit még az általános iskolában szereztek, terveikről: mit szeretnének a Verebélyben megálmodni, s mindezt hogyan?
Készíteniük kellett egy-egy rövid videót osztályukról, illetve az iskolánkban tanult ágazatukról,
Kiselőadást kellett tartaniuk 28 osztály DÖK tagjai előtt, valamint válaszolniuk kellett a gyerekek által feltett kérdésekre!
Ezt követően jött a titkos szavazás, melynek eredményhirdetésére február 5-én került sor, miután elbúcsúztattuk a volt vezetőséget, és megköszöntük munkájukat:
Veres Andrásnak 13.F, a legjobb stúdiósnak,
Lengyel Ádámnak 13.F, a DÖK egyik legaktívabb tagjának,
Krupp Milánnak 13.E, a DÖK elnöknek, aki 3 évvel ezelőtt úgy vállalta el ezt a pozíciót, hogy nem volt jelentkező a diákok között, csak ő! Ennek ellenére tele volt tervekkel, melyek egy részét meg is tudott valósítani!
Hörnyéki Bendegúznak 13.E, aki nélkül nem lett volna DÖK vezetőség, mert Milán őt kérte fel helyettesnek! Bármikor hívhattam őket: mindig segítettek, szuper srácok mindannyian, büszkék vagyunk Rájuk! 😊
Az idei DÖK választás nagyon szoros volt! Csupán egy szavazat választotta el a győzteseket a második helyezettől. Mindenki helyt állt és kihozta magából a legjobbat.
A II. Félévtől a
DÖK elnök: Varga Hanna 10.R
DÖK elnök helyettes: Németh Ferenc 10.E
osztályos tanuló.
Iskolánk életében először lett lány, illetve először lett rendészetis tanuló DÖK elnök úgy, hogy maga mellé egy másik ágazatból választott tanulópárt, így mostantól együtt beszélhetik meg a felmerülő problémákat, valósíthatnak meg különböző iskolai programokat, segíthetik, színesíthetik mindennapjainkat! Sok sikert kívánunk a munkájukhoz!
GALÉRIA
Képek
KAPCSOLÓDÓ HÍREK

Pályaorientációs és felsőoktatási tájékoztató az informatika és távközlés ágazaton
2026. febr. 6.
Verebély László Technikum

🤖 Miért jó, ha már suliban tanulod a Mesterséges Intelligenciát?
2026. febr. 4.
Verebély László Technikum


